
100 LEGSZEGÉNYEBB (www.100legszegenyebb.hu)
A kiállítás a Kurt Lewin Alapítvány 100 Legszegényebb kiadványának fotóanyagából a szegénység „sokarcúságáról”, kitaszítottságról
Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában
(Pécs, Széchenyi tér 7-8.)
2010. január 19. és február 2. között.
„A 100 legszegényebb a teljesség igénye nélkül készült. A szegénység számtalan arca közül száz fotón és rövid szövegeken keresztül mutatunk meg néhányat. Tíz téma mentén olyan emberek és közösségek életébe nyújtunk betekintést, akik eltérő helyzetük, körülményeik ellenére hasonló nehézségekkel küzdenek.
Sokszor nehéz eldönteni, hogy sorsunk alakulását illetően mennyiben vagyunk felelősek, illetve áldozatok. Ha azonban nem ítélkezni akarunk azok felett, akiknek nincsen munkájuk vagy lakásuk, akik kábítószert használnak, vagy a testüket árusítják, esetleg börtönbüntetésüket töltik, hanem próbáljuk megismerni és megérteni őket, az hasznunkra válhat. Félrefordíthatjuk ugyanis a fejünket, ha a szegénység bármely formájával találkozunk, ám így sem a szegényeken nem tudunk segíteni, sem magunkat, szeretteinket nem tudjuk megvédeni attól, hogy hasonló helyzetekbe kerüljünk. A szegénység közel van. Bármikor utolérhet minket egy bedőlt banki hitel, egy baleset, egy tönkrement kapcsolat, egy elveszített állás képében. A veszélyeket azonban nagyobb valószínűséggel tudjuk elkerülni, ha természetüket megismerve, körültekintőbben alakítjuk életünket. Ugyanakkor nemcsak saját magunkkal szemben van felelősségünk, hanem szűkebb és tágabb környezetünk iránt is. Mindez nem csak pénz és hatalom kérdése. Mindannyian képesek vagyunk arra, hogy a körülöttünk élő szegények életét jobbá tegyük, és támogassuk őket abban, hogy magukon is segíthessenek. Önkéntes munkával, egy nem használt tárgy továbbajándékozásával, egy mosollyal is sokat tehetünk.”
Illés Márton
Kurt Lewin Alapítvány
Megnyitó napján Szabadtéri akció , 2010. január 19. 15 és 17 óra között
Széchenyi téren az ( az EKF Infopont előtt) a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft szervezésében
IMAMALOM, forgass a változásért! Fordulj a szegénység felé, fordíts rajta egy kívánsággal!
Akciónkban jó kívánságokat, a szegénységgel együttérző, azon változtatni akaró üzeneteket, rajzokat ragasztunk imamalmokra, melyek forgatásával így a hagyomány szerint megsokszorozzuk azok erejét.
Megnyitó: 2010. január 19. 17.00
Művészetek és Irodalom Háza Színházterem
Házigazda: Hajós András
Program:
17.00
Beszélgetőpartnerek: Fábián Mária Magyar Rádió regionális adójának tudósítója, Mokos Tibor Pécs Tv főszerkesztője, Bereczki Lajos pecsinapilap.hu munkatársa
18.30 Negro Kaballo zenekar játszik
A zenekar klasszikusnak számító költők verseit énekli meg „kicsit másképpen”, a modern zene dallamain (pop, jazz, stb.) keresztül.
„Mit gondolsz?” a megnyitón résztevő közönség közös alkotása arról, hogy mit gondolnak ők a szegénységről, a kirekesztettségről, illetve mi az, amit a közös estéből élményként hazavisznek. Egy nagy ív papírra tudják a kedvet érző résztvevők lerajzolni, festeni, írni, ragasztani, kivágni azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyek a témával kapcsolatban bennük keletkeztek. Ez a produkció nagy számú résztvevőt tud mozgatni. Ezzel párhuzamosan kisebb résztvevői körben szoborszerű alkotások születhetnek papírból, dobozokból, ruhákból, és bármilyen kreatívan újrahasznosítható tárgyból.
19.00 Thalia Amatőr Színtársulat: Gondolatok a pincében*
- groteszk példa-játék előnyökről és hátrányokról -
(*Örkény István azonos című novellájának ihletettségéből)
Mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy mi lett volna, ha „valaki másnak”, „jobbnak” születik. Azt viszont ritkán vesszük észre, ha az a „valaki más” történetesen mi vagyunk.
Lelkiismeretünk sötét pincéjébe eltüntethetjük a másságokat, de mi történik, ha felkapcsolják a lámpát? Szó-nélkül TÁRGYalunk róla.
Catering: pogácsa, zsíros kenyér és tea a Támasz Alapítvány támogatásával
Kísérőrendezvények a kiállítás ideje alatt
2010. január 20. Rossz tanulók
Művészetek és Irodalom Háza Klubterem
13.45 Közösségfejlesztés integrált műhelymunka a nicaraguai murál painting módszerével
Az Egy Hajóban Alapítvány és a Somogy-Vasas-Hird Közösségéért Alapítvány közösen mutatja be a mural painting módszer alkalmazását hátrányos helyzetű gyerekekkel végzett munkájukon keresztül.
15.00 Nyolc Boldogság Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét program közös projektjének bemutatkozása Pécs elit gimnáziumainak diákjai és Pécs-Györgytelep szegregátumában élő fiatalok találkozása, egymás megismerése és segítése.
A program második felében az Afrikai Gyermekekért Alapítvány bemutatkozására kerül sor. Az alapítvány elsősorban Bissau-Guineában, de földrajzilag bármely afrikai országban élő gyermekeket támogatja.
A projektek bemutatását követően beszélgetés, előítéletekről, jövőképről, önkéntességről.
2010. január 22. 17.00 Függök és elfeledettek
Művészetek és Irodalom Háza Színházterem
Megálló Csoport Alapítvány színház terápiás csoportjának előadása Lautréamont Maldoror énekei alapján szabadon…
A Színház Megállóban törekszünk arra, hogy elmossuk a határt az élet és a művészet között, a valóság utánzása helyett egy darabka valóságot hozzunk létre, melyben érdek és megfontoltság nélkül cselekedhetünk. Kapcsolatainkról igyekszünk „lehámozni” a merevséget, az álszentséget, az elhatalmasodó sztereotípiákat. A hitelességet állítjuk szembe a rafinált művészieskedéssel, az egyszerűséget a hazugsággal és a spontaneitást a sémák diktatúrájával. A tevékeny ember optimizmusával és a konkrét érzéki tapasztalásokkal küzdünk a félelem, a magány és a fenyegetettség érzésével, valamint a drog, a képzelet világának menedékével. A részvételt és a személyiség megnyilvánulását hangsúlyozzuk, a passzívan megemésztett szórakozás és az örökös fogyasztói kielégületlenség helyett. Fontosabbnak tartjuk az élet örömét és a szív érzékenységét, az értelem tudálékos vágyainál és a könyvtárnyi irodalom által meghatározott morális parancsok rémuralmánál. Nyitott alkotó emberként és nem szakemberként keressük az érvényesülésünket.
Az előadást követően műhelybeszélgetés a függőségi léthelyzetekről.
Moderátor: Mihaldinecz Csaba (Leo Amici Rehabilitációs Intézet)
2010. január 23. 9.00 Focibajnokság a sokszínűség és esélyegyenlőség jegyében a Leo Amici Rehabilitációs Intézet szervezésében
Komló, Sportcsarnok (Eszperantó tér 1.)
Csapatok:
A napot közös vacsora zárja a Leo Amici Rehabilitációs Intézetben.
2010. január 29. 16.00 Otthontalanok itthon
Zenész Ifjúsági Otthon (Pécs, Zsolnay Vilmos út 109.)
16.00 Nyitás. Kiállítás és kisfilmek megtekintése.
17.00 A Menedék Egyesület, Artemisszió Alapítvány és a Fact Intézet „Önarckép” című közös projektjének bemutatkozása Romák, menekültek és bevándorlók kiállításon és országos média kampány keretében kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. A szervezetek segítséget nyújtottak, abban hogy elkészítsék üzeneteiket, önarcképeiket. Beszélgetés a projektről, a többségi társadalom befogadásáról.
18.00 Méltóságot Mindenkinek Mozgalom bemutatkozása.
18.20 Az Emberség Erejével Alapítvány játékai: emberi jogi kaszinó, LEGÓzz a jogokért.
Este - Meglepetés koncert. (részletek: http://zionpecs.blog.hu)
A kiállítás megtekinthető: február 2-ig du. 14 és 17 óra között.
2010. január 30. 15.00 Globális SZEGÉNYSÉG - Mi közünk hozzá?
Művészetek és Irodalom Háza Színházterem
Házigazda: Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet)
A délután célja, hogy a magyar szegénységgel foglalkozó szakemberek és a kérdés iránt érdeklődők elgondolkozzanak arról, hogy mi módon kapcsolódhat a magyar és a világ más részein egyre súlyosbodó szegénység. El tudjuk-e képzelni, hogy a magyar állampolgárok is a globális társadalom tagjai az ezzel járó felelősséggel? Tudjuk-e, hogy mennyire hasonlít a magyar és az etióp pörkölt?
15.00-16.00 „Néma Bölcsők” - filmvetítés az ugandai gyermekek esélyeiről - majd beszélgetés az alkotókkal a filmről és magyarországi vonatkozásairól - Al Ghaoui Hesna TV riporterrel
25 ezer gyermek hal meg naponta a világon, döntően olyan okok miatt, amelyek megelőzhetőek lennének. Sokan nem is gondolnák, hogy milyen, számunkra alapvető dolgokban szenved hiányt a fejlődő országok sok százmilliós lakossága.
16.00 - 17.00 Sierra Leone útinapló - egy nemzetközi fejlesztési szakember képes beszámolója a sierra leonei hétköznapokról, és beszélgetés arról, hogy ehhez képest nekünk milyenek a mindennapjaink? - dr. Jaksa Brigitta DemNet Alapítvány
17.00- 17.15 Fair Trade kávé szünet
17.15 - 18.45 Ethnosound - Népek zenéi és hangszerei - afrikai zene, hangszer bemutató, beszélgetés magyar és afrikai zenészekkel (Fehér Károly, Said Tichti - Chalaban Együttes)
18.45 - 21.00 Afrikai vacsora - szeretettel meghívjuk résztvevőinket egy afrikai étel kóstolóra!
Nem pécsiek odautazását számla ellenében térítjük! Jelentkezés és információ: Miháltz Réka: mihaltzr@demnet.org.hu, (061)4110410
A program támogatói:

Projekt kommunikációja:
A PTE diákjai körében működik a PTE Társadalmi Befogadás Szakkollégium. A diákok vállalják a projekt média anyagainak összeállítását (plakát, szórólap, sajtóanyagok, fotók, kisfilmek), továbbá a sajtóval való folyamatos kapcsolattartást.
Partnerek:
Kurt Lewin Alapítvány, Művészetek és Irodalom Háza, Zenész Ifjúsági Otthon (ZION), Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, Nyolc Boldogság Alapítvány, Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét program, Afrikai gyermekekért Alapítvány, Megálló Csoport Alapítvány, Emberség Erejével Alapítvány, Menedék Egyesület, Thalia Amatőr Színtársulat, MásKépMás Esélyegyenlőség Emberközpontú Szemlélettel Közhasznú Alapítvány, PTE Társadalmi Befogadás Szakkollégium, Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft., Leo Amici Rehabilitációs Intézet, Faág Baráti Kör Egyesület, Egy Hajóban Alapítvány, Somogy-Vasas-Hird Közösségéért Alapítvány
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Hozzászólás: