A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom mély megrendüléssel fogadta a hírt, hogy Alex Schikowskia emlékművének felállítását a tatárszentgyörgyi településvezetés nem engedélyezte. Még nagyobb megrendüléssel olvastuk Berente Imréné polgármester asszony magyarázatát, mely szerint az alkotás mindig a tragédiára emlékeztetné a lakosokat és a faluba látogatókat, holott szeretnék azt mindannyian elfelejteni. Tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz a tatárszentgyörgyieknek, nehéz az egész országnak szembenéznie Csorba Robika és Csorba Róbert meggyilkolásával. De azt is tudjuk, akire emlékeznek, az él, s emlékeznünk kell, hogy soha többé ne történhessen meg ismét a tragédia. Ezért kérjük Tatárszentgyörgy önkormányzatát és minden egyes lakóját, hogy fontolják meg újra döntésüket és állítsák fel az emlékművet közösen az áldozatok családjával, szomszédaival és az egész gyászoló közösséggel.
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Hozzászólás: