Elérhetőség: info@meltosag.net

Kategória: Sajtó

Sólyom és a cigányok

Kategória: Címlap, Sajtó

Forrponton a cigány–magyar együttélés. Slágertéma lett a „cigánybűnözés”, miközben förtelmes bűntények áldozataivá váltak cigányok. A legnagyobb gondot mégis a felhalmozódó gyűlölet és félelem jelenti, amely megakadályozza a párbeszédet.

Béketerv

Kategória: Címlap, Sajtó

(Videóforrás: MTV, Az Este, 2009. február 24.)

A civilszervezetek elégtelent adtak Sólyomnak

Kategória: Címlap, Sajtó

Civilszervezetek elégtelennek tartják a köztársasági elnök megszólalását a romákat ért támadásokkal kapcsolatban - az öt tömörülés állásfoglalását szerdán a Társaság a Szabadságjogokért szervezet hozta nyilvánosságra.

Kumin Ferenc a nyílt levélről

Kategória: Címlap, Sajtó

(Forrás: Rádió C, 2009. február 24.)
Share

Sólyom kiállását követelik civilek a romák védelmében

Kategória: Címlap, Sajtó

Tegye nyilvánvalóvá, hogy aki a romák ellen fordul, az egyszersmind a magyar nemzet ellen fordul - kéri mintegy ezer, a romákkal és más hazai kisebbségekkel foglalkozó kutató, „a kisebbségek megbecsülése és társadalmi integrációja iránt elkötelezett civil” hétfői keltezésű nyílt levelében Sólyom László köztársasági elnököt.

A
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom
felhívása

ÖSSZETARTOZUNK!

Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.

Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.

Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!

A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János


Kategóriák

Méltóságot Mindenkinek!

Amennyiben támogatja a Méltóságot Mindenkinek Mozgalmat, kérjük töltse le, és lehetőségeihez mérten sokszorosítsa a jelvényünket!

A letöltés módja:

1. Klikkeljen a logóra (ld. alább: színes, kontúr, kontúr kóddal) az egér bal gombjával.
2. Válassza ki a „Save” vagy „Mentés” funkciót.
3. Klikkeljen rá és ezzel a gépére kerül a logó (jegyezze meg, hová mentette).
4. A fájlok mindegyike .ai kiterjesztésű, ami az Adobe Illustrator sajátja. A megnyitáshoz minumum Adobe Illustrator CS3 (13.0.0) javallott, de a nyílt forráskódú Inkscape 0.46 is kezeli.
5. Köszönjük, hogy csatlakozik és segíti az összetartozás erősítését.

Színes (vektorgrafikus):

Kontúr (vektorgrafikus):

Kontúr kóddal (vektorgrafikus):

Ha nincsen színes nyomtatója, akkor ezt is kiszínezheti, kifestheti, kihímezheti vagy bármilyen módon elkészítheti!

Online

Minden ember jogképes, minden embert megillet egy sajátos rang: az emberi méltóság, mely alapján minden ember követelheti a rangnak kijáró tiszteletet, tehát az emberi méltóságának elismerését. A személyhez fűződő jogok védik ezt az emberi méltóságot, és szankcionálják azt, aki nem adja meg a minimális tiszteletet, elismerést a másik embernek, amely emberi mivoltánál fogva megilleti. (Forrás: Wikipédia, Az emberi méltóság védelme)