AZ MMM tájékoztatja támogatóit az alábbi demonstrációról:
A MEASZ felhívása
Meghívó virágelhelyezésre a Szabadság téri antifasiszta emlékműhöz
A MEASZ - Összefogás a Demokráciáért 2009. július 11-én 11 órai kezdettel a Budapest, V. kerület, Szabadság téren lévő antifasiszta (köznyelven a szovjet) emlékműnél virágelhelyezést szervez:
„Fogjunk össze az új nyilasok ellen!” címmel.
Kérjük mindazokat a honfitársainkat, akik ki akarják fejezni tiltakozásukat a SZÉLSŐJOBBIK térnyerésével szemben, hozzanak egy-egy szál virágot, s helyezzék el az emlékművön!
A tervezett program: 11 órától megnyitó (Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke), virágelhelyezés.
Minden humanistát, demokratát vár a MEASZ elnöksége!
A Demokratikus Hálózat felhívása
Kedves Barátom!
„Mindannyian Gárdisták vagyunk!”
Ez áll a JOBBIK felhívásában. Sajnos nem is hazudnak nagyot, hiszen jelen helyzetben „cinkos, aki néma”.
Ha nem állunk ki, nyugodtan állíthatják, hogy csupán a karhatalom és egy népmozgalom küzdelméről van szó.
Ezekben az időkben szükség van arra, hogy hitet tegyünk. A demokrácia, az élhető Magyarország mellett.
A Demokratikus Hálózat ezért csatlakozik a MEASZ-Összefogás a Demokráciáért felhívásához. Az antifasiszta szervezet 2009. július 11-én 11.00 órára a Szabadság térre hív minket, hogy egy szimbolikus tettel felemeljük a szavunk az embertelen eszmék és a történelemhamisítás ellen.
A JOBBIK a Szabadság téri emlékművet, mint a kommunizmus emlékművét jelöli meg. Arcpirító a hazugság, mert ott hősi halált katonáknak van emlékműve.
Nem nézhetjük tétlenül, hogy a magyar szabadságért életüket áldozó emberek emlékét fasisztoid karrieristák szabadon gyalázzák! Ezért megyünk ki az emlékműhöz és helyezünk el virágot a kordonnal körülzárt talapzathoz.
Látniuk kell a pár órával utánunk érkező gyűlöletkeltőknek, hogy igenis vannak még az országban, akik számára nem a nyilasok, a gyilkosok, a gestapósok a hősök, hanem azok, akik megszabadítottak minket ettől a söpredéktől.
A történész Vonát napjainkban az élet vizsgáztatja és csúfos bukásra áll, mert minél több lesz az ilyen történelemhamisító hazugság, annál kevésbé fogják komolyan venni.
Kérünk tehát mindenkit, hogy jöjjön, hozzon magával virágot és barátokat!
Természtesen bejelentett, biztosított rendezvényről van szó, így atrocitásoktól sem kell tartanunk!
A felhívásokhoz a Magyar Demokratikus Charta is csatlakozott.
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Matzkó Emma ny.újságíró
2009. július 10. péntek 15:31
Állítsuk meg az újnyilasokat!
Aczél Gábor újságíró szerkesztő
2009. július 10. péntek 15:33
egyetértek, ott leszek
TIR Lali
2009. július 14. kedd 17:12
Végre mi is tartózhatunk egy olyan mozgalomhóz,ahól nem számit a bőrszin,a más kultúra.egyenlők lehetünk.