Néhány perce olvastam el a mai napi Népszabadság Vélemény rovatában a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom neve alatt megjelent cikket, és ennek nyomán, hirtelen felindulásból bepötyögve a Társaság nevét a keresőbe jutottam ide.

A fent említett cikkben feltett kérdésre szeretnék válaszolni: hogy a politikusok miért költhetik arra a közpénzeket, amire csak kedvük tartja, én sem értem, de a tanárok, egyetemi oktatók és egyéb közszférában szereplők egész egyszerűen azért, mert megdolgoztak érte.

A munkanélküliek és a szociálisan rászorultak a segélyt úgy kapják meg a többi dolgozó, adót fizető embertől, hogy eközben a társadalmi hasznosságuk pontosan nulla. Ám az ember egy olyan szociális lény, ami segíti bajbajutott társait - nagyon helyesen. Ebben az esetben viszont úgy érzem, jogos elvárás, hogy az én segítségem valóban oda jusson, ahova szántam.

Ha a segélyezettek valóban arra költik most is a segélyként kapott pénzt, ami az alapvető létkörülmények biztosításához szükséges (élelmiszer, közüzemi díjak, tanszerek, ruházkodás), akkor miért nem találják Önök furcsának, hogy felháborodnak, mert törvényileg elő akarják írni nekik, hogy tényleg csak erre költhessenek. Mert engem nem zavarna, ha minden pénzem élelmiszerre költeném, és közben valaki kikötné, hogy csak arra költhetem, hiszen úgyis ez a szükségletem.

Egy segélyezett ne akarjon pezsgővel ünnepelni, vagy a nap végén rágyújtani egy szál cigarettára. Hagy legyen ez a dolgozó, hasznos emberek kiváltsága (bár számukra is káros), elismerésként azért, hogy letettek valamit az asztalra. Önök nem tartanák igazságtalannak, ha egy egész nap henyélő kollégájuk pont annyi fizetést kapna, mint Önök, aki végighajtotta a nyolc órás munkaidőt?

Persze akadnak önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került emberek. Őket nem kell szankcionálni, de erre is létezne nagyon egyszerű megoldás: megkaphatja mindenki jóhiszeműen a pénz alapú segélyt, majd aki mondjuk 3-5 év múltán is munka nélkül marad (ilyenkor már nyilván önhibájából, mert az nem érv, hogy nem fogadom el a munkát, mert én minimálbérért nem dolgozok - akinek annyira telik a képességeiből, az igenis dolgozzon minimálbérét is), azt át lehetne állítani szociális kártyára, amit még mindig ki lehetne egészíteni minimális készpénzösszeggel, az előre nem tervezhető esetekre.

Aki szerint még egy ilyen rendszer is igazságtalan, annak súlyos problémák vannak az értékítéletével.

Végezetül pedig, hiába hivatkoznak statisztikákra, kimutatásokra, én, mint Nógrád megyében élő ember, első kézből tudom, hogy a roma családokhoz érkező segély nagy része, valljuk be, nem mindig szándékosan, de azért csak az uzsorásnál és egyéb nem rendeltetésének megfelelő helyeken köt ki. Tudom, mert ha kinézek az ablakon, ami mellett most ülök, egy cigány család házát látom, panaszkodnak is eleget e miatt. Felvették a kölcsönt, mert kellett a pénz erre-arra, csak nem gondolták át előre, mit tesznek. Most meg nyögik a terhet.

Más részről a szociális kártya nem megoldás. Ha ezeket a kiadásokat nem tudják másként fedezni, bűnözéssel fogják. Ez a szomorú helyzet.

Valószínűnek tartom, hogy önök ott a Nagy Mozgalomnál erősen a saját nézeteiknek megfelelően cenzúrázzák a hozzászólásokat, ezért nem is remélem, hogy ez az írás nyilvánosságra kerül, de ha csak önök és csak egy fél percig megállnak felette, és elgondolkodnak a tartalmán, már megérte elpazarolnom ezt a pár percet.

Az emberi méltóság nagyon fontos. Meg az emberi félelem is. Gondolkodtál már azon, hogy mennyire szükséges egy egészséges társadalomban a félelem? S ha mélyen gondolkodsz, rájössz, hogy nem ellentmondás a félelmet és a méltóságot egymás mellett említeni. Mint a jogot és a kötelességet. Egyik sem ér a másik nélkül semmit.

Alap, hogy senkinek nem szabad adni segélyt, mert azzal sértjük igazán az emberi jogait, azzal prostituáljuk. A társadalmat kell úgy igazítani, hogy a segély hosszú távon eltűnjön, a szó is, a tett is. Ha adunk, azt sosem tehetjük vaktában, csak úgy jó szívből. Csak észből. A segélyért igenis el kell várni valamit. Azt, hogy aki kapja, az tegyen a saját emberségéért. Tartsa rendben az otthonát, járassa a gyerekeit óvodába, iskolába. S még sorolhatnám.