
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Surman László
2009. augusztus 1. szombat 12:58
Ember!
Emlékezz, elmélkedj!
A halálba belenyugvó
Arctalan lelkekről
A szögesdrót húsba égő fonatáról
A kínról s fájdalomról
A behorpadt arc-csontokról
Szárazon lepergő könny- kristályról
Szívedben emlékezz
Ha sorsod
Jobb lesz majd
Emlékezz arra
Mikor szűk-álmos ablakod
Árnyékba borult
S vaskesztyűs öklök
Dobhártyádban
Tépték-, rágták-, szaggatták
Az ideget
Mikor szűk-álmos ablakod
Berepedt
S mint betaposott
Jégtakaró alól
Szivárgott fel a gyűlölet
S ahogy a katonák beléptek
Mikor az utolsó gyertyák elégtek
Sáros csizmájukat láttad csak
Zokogó apád könnyein át
A fájdalom keserű-fintorát
Mikor anyád csak téged ölelt
S földön fekvő apádért
Némán hangtalan kiállt
Emlékezz majd
Emlékezz arra is
Mikor elbúcsúztál volna családodtól
Ott a fekete vonatnál
Hogy meg halt minden szó
S árvaság borult reád
Mert nem láttál már mást
Csak apádnak s anyádnak
Könnyektől áztatott
Lábnyomát