Kedves Barátunk!

Köszönjük, hogy személyesen (vagy gondolatban) részt vett múlt hétvégi rendezvényeinken. Ezekről a MMM pénteki órájában a Rádió C-ben, március 27-én 15:00-16:00 között is beszámolunk. Az adás az FM 88.8-on hallgatható Budapesten és környékén, s hamarosan újra az interneten is. A múlt heti adás anyagát internetes oldalunkon hallgathatja meg. Kérjük, olvassa el alábbi felhívásunkat is és jelentkezzen, vagy juttassa el környezetében azokhoz, akikről úgy gondolja, akciónkban szívesen részt vennének:

Felhívás civil szervezetekhez és magánszemélyekhez

2009. március 14-én megalakult a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM) azzal a célkitűzéssel, hogy az országban a romákat sújtó egyre elharapózó rasszizmusnak és fizikai erőszaknak gátat vessen. A Mozgalom kezdeményezői fontosnak tartják támogatni azokat a civileket és önkénteseket, akik aktívan tesznek, vagy tennének a roma és a többségi társadalom tagjainak békés és harmonikus együttéléséért. Az MMM a közeljövőben működtetni fog egy közösségi internetes oldalt, ahol többek között fórumot kíván biztosítani:

  • a mindennapi békés együttélésért tenni kívánó és abban aktívan dolgozó szervezetek és magánszemélyek tapasztalatainak cseréjéhez, egymás szakmai segítéséhez,
  • a szervezetek és tettre kész személyek, önkéntesek közötti kapcsolatok kialakítására (szervezetek önkéntes munka iránti igényeinek és önkéntesek összehozása az MMM készülő honlapján elérhető adatbázisban, ahol az igények és a vállalások kapnak helyet, és ahol mind két oldal megtalálhatja a szakmai hátterének, idejének, munkaerejének megfelelő szervezetet vagy önkéntest).

Ennek fényében intézzük felhívásunkat mindazon magánszemélyekhez és civil szervezetekhez, amelyek helyi közösségekben folytatnak bármilyen területen (oktatás, foglalkoztatás, interkulturális képzés, egészségügy, szociális terület, stb.) olyan civil munkát, amely a roma kisebbség és a többségi társadalom tagjai közötti együttélést erősíti, segíti. Felhívásunk célja, hogy ezek a szervezetek:

  • jelenjenek meg az MMM által biztosított közösségi internetes oldalon és tapasztalataikkal, szakmai közreműködésükkel segítsék más közösségekben, vagy más területen dolgozó civilek és önkéntesek munkáját,
  • írják meg milyen és mennyi önkéntes munkára lenne szükségük.

A szervezet szakmai bemutatkozását, esetleges „jó tapasztalatainak” bemutatását és önkéntes munka iránti igényeit a következő email címre juttassák el: civil@meltosag.net.

Kérjük azon magánszemélyeket is, akik a Mozgalom kitűzött céljait önkéntes munkával szeretnének segíteni, hogy juttassák el felajánlásaikat a következő email címre: civil@meltosag.net. A levélben említsék meg, hogy milyen területen, milyen szakmai háttérrel tudnának önkéntes munkát vállalni.

Közreműködésüket előre is köszönjük!

Egyéb esetekben az MMM e-mail címe: info@meltosag.net