1. 2008. szeptember 6.- Charta alakuló ülés

Hölgyeim és uraim!

Barátaim!

A hazai romák a II. világháborús népirtás utáni történetük legdrámaibb korszakát élik.

Ma, 2008-ban Magyarországon, az Európai Unió és a NATO tagállamában elsősorban a vidéken élő cigányságot rasszista erőszak fenyegeti.

Ezért döntött a Roma Polgárjogi Mozgalom amellett, hogy támogatja részvételemet a Charta aláírói között. A mai összejövetelünket figyelemfelhívásnak, kiáltásnak tartjuk: segítsetek megakadályozni az újfasizmus térhódítását Magyarországon!

Barátaim! A kapitalizmusra áttérő államszocialista rendszer leselejtezte a leggyengébbeket, azokat, akiket faji és szociális alapon kirekesztett a gazdaságból és a társadalomból is. Megrázó, hogy az új, polgári demokratikusnak kikiáltott rendszer, a 3. magyar köztársaság sem volt képes beváltani a hangzatos szavak ígéretét, sőt: a legszegényebbek vágyott társadalmi integrációjából dezintegráció, társadalmi kizuhanás lett, a munkanélküliség csökkentésére, a felzárkóztatásukra szánt milliárdok hatástalannak bizonyultak, a romák demokratikus önszerveződéséből államosított, rövid pórázon tartott látszat-önkormányzatiság lett, miközben a liberális demokrácia vívmányai, a területi önkormányzataink szabadon döntöttek a legszegényebb cigányaik kirekesztéséről. Kiebrudalásukról a falu, a város közösségéből, annak munkapiacáról, iskoláiból, lakóközösségéből.

A legrosszabb helyzetűek a nyomortelepek gettóiba szorultak. Így hívják ma is azokat a zárványokat, ahova kiveti és összezárja őket a rendszer.

A gettólét szükségszerűen kriminalizált világa pedig felerősíti a faji előítéleteket, amely táptalajt ad a neofasiszta gyűlöletkeltésnek. Noha gyűlölni a cigányt akkor is lehet, ha nem gettólakó, csak szegény, de akkor is, ha jobb módú, és akkor is, ha asszimiláns, de még jobban, ha öntudatos.

Barátaim! Úgy tűnik Magyarországon a kapitalizmusnak a feudalizmussal kevert sajátos  változata jön vissza. A helyi hűbérurak, jobb-és baloldali csákmáték - minden munkaalkalomnak, földnek, különösen szőlőföldnek, közmunkának, szociális segélynek urai - , zsellérként „kenyér-szalonnáért” akarják dolgoztatni a munkakerülőnek, segélyezettnek beállított cigányokat. S aki erre nem hajlandó, eltakarodhat a leghátrányosabb helyzetű kistérség leghátrányosabb helyzetű településeibe, a „közöny zónáiba”, a modernizációból kizárt gettókba.

Az unióban, a globalizációban csalódott vesztesek pedig bűnbakért kiáltanak. Nem kell messzire menjenek, itt vagyunk: Magyarország legszegényebb magyarjai, a cigányok, akiket faji és szociális alapon leválasztottak a közös nemzetről, és szembeállítottak önmagukkal. Önmagunkkal.

Mit tehetünk, hogy megállítsuk ezt a nemzeti önpusztító folyamatot?

Akkor, amikor az újnyilas söpredék tematizálja a médiát, a közbeszédet. Amikor a magyar szólásszabadság cigányügyben abszolút: minden következmény nélkül, bírósági, alkotmánybírósági bástyáktól védve lehet uszítani ellenünk. A kereskedelmi tv-csatornák egyes műsorai primitív, torz, deviáns keleti népségként idegenítik el tőlünk a magyarságot, de a mértékadó műsorok is romákkal illusztrálják a negatív társadalmi jelenségeket. Az internetből ömlik a népirtó propaganda. Mint a 30-as években a zsidók, cigányok ellen, a minapi vicclapban eladott karikatúrákon élősködő tücskök voltunk, akikkel szemben fel kell lépni, nehogy túlszaporodjunk, „nehogy egy tücsökre két hangya jusson”. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint a magyar törvények alapján nem történt bűncselekmény. Tőlünk kevésbé demokratikus országokban, mint pl. Franciaországban, vagy Németországban 24 órán belül letartóztatás, a szennylap bezúzása követte volna az uszítás napvilágra kerülését.

A szintén korlátlan gyülekezési jog alapján a rendőrség sem gátolja meg a fenyegető, megbotránkoztató nyilas felvonulásokat.

Beszédes kép és történet: Szikszón, kettős kordon választotta el a szélsőjobbos és roma ellentüntetőket, egyik sorban a rendőrök, a másikban a gárda egyenruhásai voltak! Kitől féljünk jobban? A rendőröktől? A nyilasoktól? A cigány uzsorástól? A polgármestertől?

Félelmünket tovább erősíti, hogy a szélsőjobboldallal szemben erőtlennek, tehetetlennek mutatkozik a központi kormányzás és a magyar igazságszolgáltatás.

A legnagyobb baj az, hogy nincs éles határ, sőt: eltűnni látszik a határ a szélsőjobboldali uszítás és a demokratikus hatalmi politika között.

Most kezdem érezni, most kezdem érteni, milyen lehetett az a Magyarország, amely hagyta Aushwitzba hurcolni zsidó magyarjait, amely hagyta a falu szélén fejbe lőni cigányait.

Azért csatlakoztam a Chartához, hogy a romák hihessenek abban, nem maradtak magukra, bízhatnak abban - és bízzon ebben az ország is - , nem kell a cigányoknak önmagukat megvédeni! Ahogy Csalog Zsolt fordította meg a marosvásárhelyi romák szálló igéjét ’93-ban az egri bőrfejű-erőszak elleni tüntetésünkön: „Ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok!”

Igen, erre van szükségünk ma is! Ezért van szükség erős Chartára!

Innen szeretném üzenni, a helyi és országos politikusainknak, hagyjanak fel a hagyományos magyar önsorsrontó-önpusztító politikával, politikai forgatókönyvekkel, a két világháború közötti politikai vezetők kisebbségpolitikai vakságával.

Tessenek mindahányan egyszerre és együtt kiállni, és elutasítani az uszítást, a tartósan és többszörösen kirekesztettek megbélyegzését, bűnbakká tételét!

És tessenek visszatérni a rendszerváltáskor kitűzött célokhoz!

Jogállamot akarunk! A kormány, és az illetékes miniszterek határozottan lépjenek fel, hogy a bűnüldöző szervek szerezzenek érvényt a hatályos jogszabályoknak! És ha ezek nem képesek megvédeni a törvénytisztelő magyar állampolgárokat, kezdeményezzék a törvények módosítását! Míg nem késő!

Mert emberéletekről van szó, emberéletekről!

2. 2008. szeptember 20: Charta-tüntetés a Parlament előtt

Barátaim!

Máté Erika falakat rengető gyönyörű hangján szólalt meg az erdélyi magyar cigány népdal,  a Patikáros: egy szerető család aggódása a beteg édesapáért, akinek nem tudják megvenni az életet mentő gyógyszert.

Ebben az egy dalocskában is megtestesül a Kárpát-medencében élő népek páratlan dalkincse, közös történelmünk, nyelvünk, kulturális egységesülésünk.

Vajon ismerik, értik ezt a dalt azok, akik elvitatják a hazai cigányok magyarságát?

Vajon a legmélyebben magyar honfitársaink ismerik azt a sok évszázados közös sorsot, amiben osztozott cigány, és nem cigány eredetű magyar, mielőtt újra nekibuzdulnának kizárni bennünket a közös hazából?

Szerintem nem.

És ki formál erre jogot? A cigányellenességre bazírozó párt, és annak nyilas zászló alatt masírozó terrorkülönítménye? És milyen jogon?

Mert újnyilas? Keresztény és magyar? Csurkától is keresztényebb és magyarabb?

Elég legyen ebből a primitív és beteges magyarkodásból!

Álljon végre a talpára a józan, értelmes, felelős polgárok többsége, annak szellemi vezető elitje, és álljuk útját a hagyományosan magyar önsorsrontó-önpusztító politikának!

Felelős barátaim!

15 évvel ezelőtt Egerben volt az első több ezres polgárjogi tüntetés, a bőrfejű erőszak ellen, ahol Vitányi Iván mellett Iványi Gábor barátom is a tüntetők élén állt, és szónokolt.

S ott volt még a csodálatos Csalog Zsolt, aki ha élne, most is, itt is közöttünk lenne, aki beszédében megfordította a marosvásárhelyi romák 1990-ben híressé vált rigmusát: „Ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok”.

Igen, erre van szükségünk ma is! Ezért van szükség erős Chartára!

Azért írtam alá a Chartát, honfitársaim, és azért jöttem erre a tüntetésre, mert még mindig hiszek abban, hogy az akkori álmom valóra válik, hogy ha egy cigány embert sérelem ér ebben az országban, a többség úgy érzi, minden magyart érte sérelem.

Azért jöttem erre a tüntetésre, mert hinni akarok abban: nem marad álom, hogy ha bőrfejű banditák egy 12 éves cigánylányt, mint Fehérváron, kővel úgy fejbe hajítanak, hogy a koponyája megreped, a józan többség úgy érzi, hogy a tettesek minden magyart fejen dobtak, és felháborodik. Együttérzését őszinte gesztusokkal kifejezi, minek után a szolidáris többség szelíden, de határozottan megköveteli, hogy olyan közállapotokat teremtsen a mindenkori hatalom, a központi és helyi kormányzás, amelyben nem fordulhat elő rasszista erőszak, s ha mégis, kemény büntetés követi azt. Olyan országban kellene élnünk, ahol a felelős többség, összefogva a felelős cigányokkal megakadályozza, hogy faji és szociális alapon különválasszanak és szembeállítsanak bennünket önmagunkkal! Mert az maga az öngyilkosság.

Barátaim!

Az éledő magyar újnácik nemcsak engem, bennetek is idegennek látnak: zsidónak, kommunistának, „buzinak”, aki ellenség, elüldözendő, megsemmisítendő.

A cigányok vannak nagyobb veszélynek kitéve, mert velünk szemben a legnagyobb a gyűlölet, s mi vagyunk a leggyengébbek.

Mégis állítom, kedves barátaim, nem a cigányok vannak a legnagyobb veszélyben, hanem Magyarország, az ország becsülete, békéje, gazdasági fejlődése, társadalmi nyugalma.

A cigányok „csak” eszközei és áldozatai az ország faji és szociális kettéválasztásának, a gyűlölködés felkorbácsolásának, és a továbbiakban is eszközei és áldozatai lehetnek az esetleges éhséglázadásoknak, etnikai zavargásoknak, a mindannyiunk bőrére játszó hatalmi harcoknak.

Barátaim!

Sokan közületek tudják, kereken két évtizede indult el a roma polgárjogi mozgalom Magyarországon. A miskolci gettóügy óta mondjuk, hogy az ország legfontosabb, legéletbevágóbb ügyei között az egyik a hazai cigányok beépülésének, polgárosodásának közös érdeke, hogy lehetetlen az öregedő-fogyó Magyarország gazdasági-szociális fejlődése félmillió mindenhonnan kirekesztett, munkaképes cigány ember eltartása mellett. És 20 éve figyelmeztetünk, akkor is, ha radikálisnak bélyegzett bennünket, jobb-és baloldal egyaránt: ha nem veszi az ország komolyan a cigányellenes kirekesztést, a generációkon átívelő, tartós munkanélküliséget, súlyos árat fizet érte: nem csak lehetetlenné válik a párialétbe kényszerített tömeg visszaintegrálása, de megerősíti, és magára húzza a szélsőjobboldalt.

Két hónappal ezelőtt, Sátoraljaújhelyen azt mondta nekem Sándor, akinek 5 gyereke visszaszerzéséért tüntettünk a nagyhatalmú hivatal előtt, hogy az eltelt két évtizedben családjától elvették a megélhetést és méltóságot adó munkahelyet, elvették városi, polgárosodó létüket, bezárták őket a fullasztó levegőjű cigány gettókba, s most a gyerekeiket vennék el tőlük, ha nem takarodnak el innen más településre! Mindannyian szégyellhetjük magunkat, ha Sándorék nem kapják vissza gyerekeiket!

Azóta további 21 gyereket küldött az önkormányzat állami gondozásba, a minap pedig kijelentette a városvezető, hogy elfogadhatatlan számukra, hogy a kormány csak a leghátrányosabb helyzetűek beóvodázásához kíván 20-20 ezer forinttal hozzájárulni.

A szegényellenes politika is etnicista.

Soka nem értették meg az új politikai osztályunkban sem, hogy ezekben az ügyekben felelős magyar társadalompolitikusokként, s nem holmi „cigány fajvédő”-ként szólaltunk meg, tettünk szakszerű polgárjogi lépéseket.

Most sem egyszerűen a magyarországi romák, hanem valamennyi nyomorban és kirekesztettségben élő sorstársunk nevében szólok, azok nevében, akiknek szavai nem jutnak el a parlament ülésterméig és más, a közös ügyeinkben döntést hozó fórumokig.

A „közöny zónáiban”, a kolóniákon, cigány telepeken, dzsumbujokban szedi a legtöbb áldozatát az alkohol, a drog, a prostitúció, itt a legtöbb a fertőző betegség, itt születnek a legkisebb súlyú csecsemők, itt halnak meg legkorábban az emberek, itt a legüresebbek a nappalok, és itt a leghidegebbek az éjszakák.

Azt üzenik a nyomorban és a kirekesztettségben élők, hogy senki ne merészelje a munkanélküliség szenvedését munkakerülésnek, az iskolai szegregációt és következményeit iskolakerülésnek, a szegénybűnözést cigánybűnözésnek nevezni, mert ez Magyarország arculcsapása, a nemzet jövője elleni merénylet.

Azt üzeni nekünk, tüntetőknek és otthon üldögélőknek, és azoknak a rasszista bandáknak is, akik kénkövet fújnak a demokraták köztársaságára, a nemzetre - tehát azt üzeni az egymillió legszegényebb magyar, hogy ők jelentik az ország, a haza jövőjét.

Miközben fogy és öregszik a népessége, ott, a világvégi cigány telepeken és elhagyott munkáskolóniákon születik a legtöbb gyerek. Tessék nekik közös és befogadó iskolát, minőségi tudást biztosítani, tessék beengedni őket a munkaerőpiacra, és nem ők lesznek eltartottak, hanem ellenkezőleg: ők lesznek képesek arra, hogy tisztességben neveljék gyermekeiket, és eltartsák öregjeiket, hogy jusson élelemre, melegre, s ha kell, akkor gyógyszerre, hogy „ne legyünk árvaságra, hogy ne legyünk árvaságra”- ahogy énekelte Erika, előttem.

Kedves barátaim! Mi, jobb-, baloldali és liberális demokraták sokan vagyunk. Ha mi együtt felemeljük a szavunkat, és közös ügyekért is össze tudunk fogni, semmi esélye nem lesz ebben az országban a szélsőségeknek, elhúznak a városok tereiről a homofób, rasszista, idegengyűlölő terrorkülönítmények, olvasók nélkül maradnak az uszító sajtótermékek és internetes oldalak. Ha a munkások, értelmiségiek, vállalkozók, alsó- és felső-középosztálybeli családok - pártállásra való tekintet nélkül - felelősséget és áldozatokat is vállalnak a jövő Magyarországának megmentéséért, akkor reményben, félelem nélkül élhetjük le az életünket, mind a tízmillióan.

Tegyünk ezért, mindenki a maga helyén, és ezt követeljük meg a politikai vezetőinktől is.

3. 2009. május 16.-ai tüntetés, Szent István Park, Charta-Roma Polgárjogi Mozgalom

Honfitársaim! Az embertelenség ellen összegyűlt férfiak és asszonyok! Barátaim!

Köszöntelek benneteket a Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom nevében. Összegyűltünk fejet hajtani az ártatlanul meggyilkolt áldozataink emléke előtt. Emlékezni és emlékeztetni azokra, akiket az elmúlt félévben mindmáig ismeretlen halálosztók legyilkoltak. A nagycsécsi Nagy Tibornéra és Nagy Józsefre, a tatárszentgyörgyi Csorba Róbertre és kisfiára, az 5 éves Csorba Robira, a tiszalöki Kóka Jenőre, a gyilkosságok mártírjaira.

Emlékezzünk és emlékeztessünk továbbá mindazokra, akiket legalább 50 magyarországi településen támadtak meg az elmúlt másfél évben, akik molotov-koktélos, vadászpuskás terrorakciókban súlyosan megsérültek Piricsén, Pátkán, Alsózsolcán, Székesfehérváron, és az ország egyéb településén.

Az egész világ döbbenten nézi, mi történik Magyarországon.

Mindannyinkat foglalkoztat a kérdés: Mi történt, mi történik ebben az országban, hogy 20 évvel a demokratikus rendszerváltozás után szabadon gyilkolhatnak embereket, hogy százezrek érezhetik félelemben magukat azért, mert cigányok?

A Roma Polgárjogi Mozgalom 1988-89-ben született meg Magyarországon, a miskolci cigánygettó felépítése elleni roma-és értelmiségi összefogással, így egyidős a rendszerváltással. Ezért a saját szempontunk és felelősségünk oldaláról vizsgálom a kérdést.

Az elmúlt 20 évben azt tekintettük feladatunknak, hogy hitelesen képviseljük az erőszakmentes polgárjogi, vagyis egyenlő jogokat és esélyeket követelő mozgalom szellemiségét. Olyan roma és nem roma magyar állampolgárok közösségét szerveztük meg, akik erkölcsi, és állampolgári kötelességüknek tekintik a határozott fellépést mindenfajta emberjogi méltánytalansággal, megkülönböztetéssel és kirekesztéssel szemben. A névválasztásunkkal is hangsúlyozni kívántuk: elsősorban az amerikai feketék erőszakmentes polgárjogi mozgalmának tapasztalataira támaszkodunk.

A Mozgalom szembesíteni akarta Magyarországot a hétköznapok részévé vált előítéletes és rasszista megnyilvánulások okaival és ezek következményeivel; leleplezni a helyi és központi hatalom, valamint a piaci szereplők jogsértő gyakorlatait, és intézkedéseket tettünk azok megszüntetése érdekében. Igyekeztünk felhívni a figyelmet rra, hogy a gazdaságpolitika, a közigazgatás átszervezése, az oktatáspolitika milyen módon teszi még elviselhetetlenebb gettókörülmények közé a leszakadókat.

Folyamatosan párbeszédet kezdeményeztünk a döntéshozókkal, állást foglaltunk szakmai-politikai kérdésekben; nyomást gyakorolva a politikára a társadalmi igazságosság teljesülése, az egyenlőtlenségek mérséklése érdekében.

Mozgalmunk határozott fellépést sürgetett, hatékony polgárjogi akciókat indított a romákat  és a szegényeket sújtó lakhatási, oktatási, munkaerőpiaci, közigazgatási -és a gyermekvédelem, továbbá az igazságszolgáltatás területén megnyilvánuló- jogsérelmek és diszkriminatív gyakorlatok felszámolásáért.

Legfőbb követelésünk volt, hogy a felelős kormányok haladéktalanul dolgozzanak ki, és hajtsanak végre hatékony cselekvési programcsomagot a gazdasági-szociális válság során a társadalomból tartósan kirekesztődött mintegy nyolcszázezer mélyszegény ember (akiknek  egyharmaduk roma)  társadalomba való visszaintegrálása érdekében.

A Nemzeti Fejlesztési Terv felelős megalkotása és végrehajtása jó esélyt kínált a leszakadt kistérségek és rétegek megkapaszkodására, az egyenlőtlenségek radikális csökkentésére. Biztosítani javasoltuk a szakmai és pénzügyi feltételeket a 25 leghátrányosabb helyzetű kistérség (közel 500 település) számára, hogy a legrövidebb időn belül - az „esélyegyenlőségről, gyermekszegénységről, közép- és hosszútávú romaprogramokról, roma évtizedről” szóló blablák helyett, 15-20 évvel a rendszerváltás után - végre elkezdődhessenek a komplex rehabilitációs és integrációs folyamatok.

Javasoltuk, hogy az esélyegyenlőségi törvény módosításával tegyék kötelezővé az önkormányzati és állami hivatalok, vállalatok számára, hogy roma munkavállalókat legalább a helyi, illetve az országos arányszámuknak megfelelően alkalmazzanak.

Ösztönző jogi szabályozással és programokkal erősíteni javasoltuk a roma vállalkozások jelenlétét a munkaerőpiacon.  A munkaerő-piaci igényekre nem reflektáló, teljességgel leértékelődött szakképzést - amely ma gyakorlatilag az általános iskolában sikertelen gyermekek gyűjtőhelyévé vált - a hiányszakmák képzésére lehetőséget adó minőségi oktatási műhelyekként kellett volna újjáéleszteni.

Követeltük, hogy hozhassuk létre a roma színházat, múzeumot, és legyen országos sugárzású a Rádió C., hogy stabil és kiszámítható működésüket törvény garantálja! A média törvény módosításával pedig vezessenek be szigorúbb szankciókat a rasszista érzelmek és előítéletek erősítésére alkalmas műsorokkal szemben!

Sokszor mondtuk: a hatalomnak szakítania kell a megosztó és paternalista, a kiszolgáltatottakat egymás ellen kijátszó politizálással, mert ez ellentétes a Köztársaság eszményével, a társadalom érdekeivel. Hogy véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy hiteltelen, hozzá nem értő pártfunkcionáriusok szabotálják el a romák maradék esélyeit. És szakítani kell a „nemzetbiztonsági doktríná”-val: nem a jogkövetelő roma közélet veszélyezteti a nemzet biztonságát, hanem a faji-szociális elnyomás, a közöny, és az újjáéledő rasszizmus.

Mi, a Polgárjogi Mozgalom tagjai felelősséggel részt akartunk venni hazánk és népünk felemelkedéséért végzendő munkában. Mert ezt elvitathatatlan jogunknak és kötelességünknek tartottuk. Sosem kaptunk erre lehetőséget. Ki voltunk rekesztve a demokratikus érdekegyeztetés lehetőségeiből is. Arra futotta erőnk, hogy a helyi válságokat és konfliktusokat szinte egyedüliként közvetlen beavatkozásunkkal kezeljük.

Megéltük és tisztességgel végigküzdöttük az elmúlt 20 évet. Mintegy kétszáz településen, felháborító és robbanásveszélyes konfliktus kezelésében, rendezésében vettünk részt munkatársaimmal, elsősorban Setét Jenővel és Ladányi Jánossal, Hell Istvánnal, Szikinger Istvánnal, Iványi Gáborral, és másokkal.

Először a konzervatív oldalon lévő barátaink távolodtak el, majd a liberális és baloldali politikusok hagytak cserben minket. Közben a romák a válságos helyzete tovább mélyült.

A miénk ugyanis nem az amerikai pénzpiacok összeomlásával kezdődött, hanem a évszázadok óta tart, és csak az elmúlt 20-25 évben is legalább 4-5 súlyos megrázkódtatást kellett túlélnünk. A globális kirekesztés, az intézményesült rasszizmus egymásra rakódó válságait, amelyek a gazdasági-munkaerőpiaci, szociális, oktatási helyzetünk ellehetetlenülését, mintegy százezer család társadalmi kizuhanását okozta, azokét, akik mára a fizikai létüket érzik veszélyben.

Végül az igazi magyar válság, a legszegényebbek sorsát körbevevő politikai közöny és kirekesztő mechanizmusok nyakunkra szabadították az újnyilas, neonáci bandákat, amik az európai történelemben már többször jól bevált recept szerint „deviáns, parazita, bűnöző” népnek tartanak minket, elpusztítható társadalmi szemétnek. És a hatalommal bírók nem védenek meg bennünket. Magunkra maradtunk, védtelenül.

Le kell számolnunk illúzióinkkal, vágyálmainkkal! Mára odajutottunk, hogy a cigányellenességben nagykoalíció van. A magyar társadalom mintegy háromnegyed része -legyen az baloldali, vagy konzervatív pártválasztó, lényegében ugyanazt gondolja rólunk, mint a szélsőjobboldal egyre erősödő és aktív szavazó rétege. A baloldal integrációpárti cselekvési programjai óvatos programocskákká és üres deklarációkká silányodtak. A társadalmi lecsúszás, a kirekesztődés, és annak következményeként a sorsukra hagyottak egy részénél erősödő aszociális magatartásformák, a deviancia és bűnözés joggal okoz felháborodást az adófizető, becsületes polgárok körében. Sem a bal,- sem a jobboldal nem adott tisztességes választ a tartós munkanélküliségben, és tartós kirekesztettségben, és környezetükben élők létét ellehetetlenítő problémákra. Hagyták, hogy a szegénység etnicizálódjon, hogy a szegénységnek és a bűnnek „cigány arca” legyen, mintha az Isten is arra teremtett volna minket, hogy előszeretettel éhezzünk, vagy lopjunk. Rettegjünk börtöntől, rendőrtől, polgármestertől.

Így szabadították ránk a szélsőjobboldalt. Ők nevén nevezik a problémát, és goobelsi mintára, a magyar hatóságok, törvényhozók teljes közönyének kíséretében felmelegítették a „cigánybűnözés”kategóriáját és ennek logikája mentén a végső megoldást is magában hordozó újkori holocaust rémét. Az újnyilasok kihasználva a Magyarországon szabad fékezhetetlen szólásszabadságot az ügyészségek és a bíróságok bástyái között nyíltan uszítanak ellenünk.

A magyar politikát és médiát két éve ők tematizálják. Hatásuk kimutatható a Segély helyett munkát! nevet viselő  Magyaroraszágon baloldalinak nevezett, évalamint a „segély és munka helyett börtönt!” célzó, itthon „jobboldalinak” tartott politika akciói mögött.

S mivel a demokratikus politika ma a rendszerváltás óta a legsúlyosabb válságát éli, nagy a veszélye annak, hogy a gazdasági és morális tartalékait felélt országban radikális újnáci mozgalmak a hatalom megragadására törjenek. Ennek következtében fennáll minden veszélye annak, hogy Magyarországon megismétlődjön a két világháború közötti kurzus önsorsrontó és önpusztító politikája.

Ebben a helyzetben a polgárjogi mozgalom egyet tehet: felszólítjuk a magyar parlamentben helyet foglaló pártok vezetőit, ne a cigánygyűlölet és a kirekesztettek sorsa iránti közömbösség legyen az egyetlen dolog, amiben egyet értenek, hanem ezekkel a megkerülhetetlen kérdésekkel való szembenézést, teljesen új alapokra helyezve kivétel nélkül mind a tízmillió magyar állampolgár érdekét tekintsék közös feladatuknak! Vegyék tudomásul: ha nem fognak össze rendszerváltás óta a társadalomból kiszorult százezrek visszaillesztése érdekében, és a szélsőjobboldali hordák megfékezése érdekében hamarosan eltűnnek, és velük együtt Magyarország is eltűnik a demokratikus európai országok térképéről.

Erre köteleznek minket áldozataink.