Kedves Barátunk!

A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom csatlakozik a Jöjj és Lásd! - roma gyalogos menethez, amely Jászladányból indul Budapestre

A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke, Kállai László és a hozzá csatlakozó szimpatizánsok gyalog indulnak október 3-án Jászladányból, hogy szót emeljenek a Magyarországon élő romákat érintő hátrányos megkülönböztetés ellen, amely tapasztalható a közoktatásban, az igazságszolgáltatásban, az egészségügyben, a médiában, és számos egyéb területen.

A menet október 11-én, vasárnap délelőtt 11h-ra ér a Hősök terére, ahol az eddigi egyik legnagyobb roma tüntetésre kerül sor.

A Hősök terén az ország minden részéről buszokkal érkező szimpatizánsok csatlakoznak Kállai Lászlóhoz és csapatához. Ezt követően a több ezres tömeg együtt vonul fel a Sándor-palotához, hogy átadják Sólyom László Köztársasági Elnök úrnak peticiójukat (kb. 15:30h).

A rendezvény pártpolitikától mentes, a Hősök terén felállított színpadon kizárólag civilek szólalnak fel!

Fellépnek:
Váradi Roma Café
Szilvási Gipsy Band
Romano Drom
Enikő és Ricardo
és mások

Gyere te is!

Az MMM kezdeményezői