2010. március 6-án 10-17 óra között, Budapesten

Kegyeleti őrségállást tartunk a központi nemzeti kegyeleti helyszínen, a Hősök terén, az Ismeretlen Katona emlékművénél, roma és antifasiszta szervezetek, civilek, közéleti személyiségek részvételével ( MEASZ, Roma Polgárjogi Alapítvány, Méltóságot Mindenkinek Mozgalom, stb).

Emlékezünk a múltra: a Holokauszt áldozataira.
Emlékezünk a jelenre: a vétlen roma áldozatokra.
Aggódunk a jövőért.

Tiltakozunk a téren újnyilas militáns alakulatok rendszeressé vált parádéiellen.

Tiltakozunk az újnyilas Nemzeti Forradalmi Párt engedélyezett működése ellen.

Tiltakozunk az egész országban egyre erősödő rasszista, romaellenes, antiszemita, homofób, kirekesztő, gyűlöletet szító eszmerendszerek, jelenségek térhódítása, intézményesülése, fizikai erőszakba fordulása ellen.

Lehetőséget teremtünk a helyszínen a budapestiek számára is, hogy kifejezhessék együttérzésüket az áldozatok családjával, hogy szerény adomány juttatásával segíthessenek a túlélő családtagok nehéz helyzetén.

Várunk minden, a demokrácia, tolerancia iránt elkötelezett, a szélsőjobbos, rasszista, neo-fasiszta, újnyilas eszmerendszert, megnyilvánulást elutasító civilt, antifasisztát, demokratát, humanistát.

Várjuk mindazok jelentkezését, akik a kegyeleti őrségváltásban részt kívánnak venni.

Egyeztetéshez kapcsolatfelvétel itt: orsegvaltas@gmail.com

További részletek a következő webhelyeket is nyomon követhetők:
www.antifa-hungary.blogspot.com
www.m-a-l.hu
www.antifasiszta.hu

Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Magyar Antifasiszta Liga
Országos Liberális Klub