Közös rendezvénnyel állt elő a Phralipe Független Cigány Szervezet, a Lipa Szlovák Egyesület és a Német Kultúregyesület. A főváros egyik legszebb terén a Műcsarnok szomszédságában a sokszínű világvárost, Budapest sokféleségét szimbolizáló kirakodóvásárt és fesztivált rendeznek.
A Műcsarnok oldalában váltják egymást a színpadon a hazai kisebbségek, pontosabban a Kárpát medence népei - hiszen a házigazdák a magyar kultúrának is színpadot biztosítanak.
A péntek – szombat-vasárnapi műsorok gazdag kultúráról és a kultúrák egymásra hatásáról tanúskodnak.
A faházakban a kézműves termékek mellett ízletes finomságok kaphatóak: a wurst és a cigánypecsenye, a lángos és a kürtőskalács helyettesítheti az otthon főzött vacsorát.
Esténként Budapest egyik leghangulatosabb terévé varázsolják kisebbségeink a Felvonulási teret, ahol ingyen zene szól és jó a hangulat!
Támogatóink:
Soros Alapítvány, Romano Kher, Fővárosi Önkormányzat, Magyar Művelődési Intézetés és Képzőművészeti Lektorátus, Rossi Bt
Médiapartner: Népszava, C-Press
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Hozzászólás: