(Forrás: Rádió C, 2009. február 24.)
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Ujlaki Péter
2009. február 25. szerda 12:53
Egyetértek mind a kezdeményezéssel, mind a nyílt levéllel.
Ignácz Péter, fizikus, Budapest
2009. március 3. kedd 00:09
Támogatom
Méhes Mária, orvos, Budapest
2009. március 3. kedd 08:39
Csatlakozom a nyílt levél és a nyilatkozat aláíróihoz.
Bolyky Rezső, művész-tanár
2009. március 3. kedd 22:07
Egyetértek a kezdeményezéssel, csatlakozom a nyílt levél aláíróihoz.
Shiri Zsuzsa
2009. március 4. szerda 10:08
egyetertek, csatlakozom, alairom
Fenyves Gabriella, Festőművész
2009. március 4. szerda 12:27
Csatlakozom a nyílt levélhez!
Csehi Péter
2009. március 5. csütörtök 01:02
Egyetértek és fontosnak tartom.
Kehl Krisztina, néprajzkutató
2009. március 5. csütörtök 17:56
Köszönet és elismerés a kezdeményezőknek’
Verbocy Judit
2009. március 5. csütörtök 19:23
Egyetertek, csatlakozom, remelem, alairom!
Verboczy Judit
2009. március 5. csütörtök 20:04
Egyetertek, csatlakozom, remenykedem, alairom…
Rékási Ildikó
2009. március 5. csütörtök 23:53
Aláírom
Törpe-Rattler Emília szemantikus
2009. március 7. szombat 15:18
Aláírom, egyetértek, csatlakozom, szolidaritást vállalok.
Fülep Sándorné ny. mérnök
2009. március 7. szombat 19:52
egyetertek, alairom, csatlakozom minden diszkriminacio elleni megmozdulashoz.
Bodrogi Tiborné
2009. március 8. vasárnap 22:47
Örülök, hogy végre érdemben foglalkoznak ezzel a problémával. Csatlakozom a kezdeményezéshez.
Béna Gy. Anikó paralitikus
2009. március 9. hétfő 12:42
Egyetértek, aláírom. Elítélem a rasszizmust, a kirekesztést, a szegregációt, a fajgyűlöletet, a fajvédelmet.
Vidacs Bea, kulturális antropológus
2009. március 9. hétfő 19:00
egyetértek