ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Sárics Tamás
2009. július 1. szerda 17:21
OFF TOPIC: A GANDHI-ÜGY újabb epizódjai
Mint az már országosan is közismert, az ügyészség a közapapítvány felügyelő bizottsága és két magánszemély beadványa nyomán is vizsgálódik a Várnai Márton (ex-elnök) Simon Dezsö (ex-alelnök) és Szirmai István (ex-banki aláíró) által irányított kuratórium ellen.
A vizsgálatnak egyik tárgya többek között Gidáné kinevezésének törvénybe ütköző módja, mely alapján a kinevezést az ügyészség valószínűleg semmissé teszi.
Az alapítói közgyűlés felkérte Gidánét, hogy az ügyészségi vizsgálat lezártáig (kb. júl.20-26) ne foglalja el az igazgatói széket.
Ennek ellenére a mai napot Gidáné hivatalba lépett, és 3 dolgozót már ki is rúgott. Előzőleg olyan hírek terjedtek, hogy 8 főt a gimnáziumból és 15 főt a kollégiumból fognak kirúgni. A tantestületből többen attól tartanak, hogy ez aug.24-ig be is következik.
Gidáné a mai napon töröltette az iskola hivatalos honlapjáról a vendégkönyvet. Ezért hoztuk létre az alábbi fórumot a demokratikus vélemény-nyilvánítás jegyében:
http://gandhi.forumx.hu/
Továbbá él a korábbról már ismert blogoldal is:
http://gandhi-forum.blogspot.com/
Teleki László azóta is hallgat az ügyben, még az e-mailra sem reagált.
Kolompár Orbán a hírek szerint Várnai oldalán áll, őt szándékozik az OCÖ részéről a kuratóriumba delegálni.
Hirn Ági
2009. július 3. péntek 00:21
Nagyon örülök,hogy próbálják a nyilasokat feloszlatni,és kíváncsian várom,hogy mikor tudják a mai döntést érvényesíteni. Mit fognak csinálni azzal a sok szép fekete ruhával? Azt szívesen venném,ha nyilvánosságra kerülne, hogy anyagilag kik támogatják ezeket ilyen jelentős mértékben?Remélem hamarosan megszűnik a megfélemlítés.Minden erőmmel támogatom ezt a kezdeményezést!
Forgács Tamás és Halmai Júlia
2009. július 10. péntek 10:08
Egyetértünk. Csatlakozunk
Kovács Pálné
2009. július 10. péntek 18:35
Sajnos ha meg látom ezeket nyilasokat a TV ben sírnom kell, mert a régi borzalmakat idézifel. Ezeket Morvai Krisztinával eggyüt egy lakatlan szigetre kellene száműzni.