2009. július 13-án 14.00-kor a Gödör Klubban
(cím: Bp. V., Erzsébet tér)
nemzetközi sajtótájékoztatón mutatja be a
online kezdeményezést, amelyhez aláírásuk nyilvánossá tételével eddig több mint kilencezren csatlakoztak. Anélkül, hogy kétségbe vonnák az EP választások legitimitását, a kezdeményezők és az aláírók kifejezésre juttatják, hogy a Jobbik nem tekinthető a politikai közélet tiszteletre méltó szereplőjének, és a pártnak az Európai Parlamentbe delegált három képviselője nem az ő nevükben politizál. Az akció egyben szolidaritás mindazokkal, akik ellen a Jobbik kampánya gyűlöletet kelt. Terveink szerint a honlap, illetve a kezdeményezés 2014-ig él.
A sajtótájékoztatón, amelyre tisztelettel meghívjuk, bemutatjuk a honlapot, a 2009. július 13-án 14 óráig csatlakozók számát, a felhívás angol, német, lovari, beás, szlovák, ukrán, román, szerb, horvát és szlovén nyelvre lefordított változatait, valamint azt a fényképes mozaikot, amely a kezdeményezés szimbólumának tekintett Oláh Jolán festmény mását rajzolja ki.
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Hozzászólás: