Elérhetőség: info@meltosag.net

Az MMM kérdései a rendőrfőkapitányhoz

29 máj 2009 Kategória: Címlap

Tisztelt Főkapitány Úr!

A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom néhány kérdést szeretne intézni önhöz, kihasználva az Internet nyilvánossága adta lehetőséget.

1. Mozgalmunk 2009. április 27-én tüntetést szervezett az ORFK székháza előtt. Ennek keretében petíciót adtunk át Dr. Házi István rendőrvezérőrnagy, főkapitány helyettes, bűnügyi főigazgatónak, mely kérdések egy részére helyben szóban reagált is a sajtó nyilvánossága előtt. Azóta azonban petíciónkban feltett kérdéseink és követeléseink sajnos nagyrészt visszhangtalanok maradtak. Főkapitány-helyettes úr a petíció átadásakor többek között azt ígérte, hogy heti rendszerességgel tájékoztatja a közvéleményt a romák ellen elkövetett bűncselekmények felderítésévek kapcsolatban. Örömmel olvastuk Főkapitány Úr nyilatkozatát, melyben kifejti, hogy a rendőrség számára becsületbeli ügy a romák elleni támadások felderítése (NOL 2009. május 12.). Ezt biztató jelnek értékeljük, s ennek fényében arra kérjük Önt, mielőbb adjanak tájékoztatást, hogy állnak az alábbi, romák ellen Magyarországon 2008-2009-ben elkövetett bűnesetek nyomozásában: Tovább »

A Magyar Országgyűlés Elnökének levele

18 máj 2009 Kategória: Címlap

Tüntetés az ORFK előtt

17 máj 2009 Kategória: Címlap

Együtt az erőszak ellen!

11 máj 2009 Kategória: Címlap

Együtt az erőszak ellen!

Hatvannégy évvel ezelőtt, 1945. május 9-én véget ért a második világháború, amelyben milliókat gyilkoltak meg a származásuk miatt. Hatvannégy évvel ezelőtt azt hitte Európa, hogy soha többé nem fordulhat elő, hogy a többség üldözi és gyilkolja a kisebbséghez tartozókat. Azóta tudjuk, hogy akik hittek ebben, azoknak csalódniuk kellett. Hatvannégy év elteltével hazánkban, Magyarországon azt látjuk, hogy újjáéled a kirekesztés és a gyűlölet. Magyarországon ma ismét félnek az emberek, hogy származásuk, bőrük színe, gondolkodásuk vagy vágyuk természete miatt megbélyegzésnek, fizikai fenyegetésnek lehetnek kitéve. És félelmük nem alaptalan.

Ma újra embereket ölnek meg pusztán a származásuk miatt. Ez tűrhetetlen!

Emeljük fel szavunkat a kirekesztés és a gyűlöletkeltés ellen! Mutassuk meg, hogy Magyarország a demokratikusan gondolkodó, az emberi jogokat tiszteletben tartó többség országa. Olyan ország, amely nem tűri a kirekesztést, a társadalom bármely csoportjával szembeni politikai hisztériakeltést, és határozottan kiáll az emberi jogok mellett. Felhívjuk a közjogi méltóságokat, a pártokat, a civil szervezeteket és minden magánszemélyt, aki nem akar olyan országban élni, amelyben egyes polgártársaink megfélemlítésnek, üldözésnek vannak kitéve, hogy jöjjön velünk és tiltakozzunk együtt jövő szombaton, május 16-án délután 3 órakor a Szent István parkban a kirekesztés és a gyűlölet ellen.

Budapest, 2009. május 9.

Magyar Demokratikus Charta           Roma Polgárjogi Mozgalom

A kezdeményezéshez a következő címen lehet csatlakozni:
magyar.demokratikus.charta@gmail.com

Magdi Fesztivál - Tavaszmező utcabál

11 máj 2009 Kategória: Címlap

2009. május 14-16.

Érezzük jól magunkat a Józsefvárosban, érezzük otthon magunkat a Magdolna-negyedben!

A háromnapos Magdi Fesztivál keretein belül egy napra autómentes lesz a Tavaszmező utca. A Zöld Fiatalok Egyesület (ZöFi) ezzel ünnepli meg beköltözését a Magdolna-negyedbe és a Magdi újság születését. Helyi civil szervezetekkel és szomszédainkkal együtt elképzeljük, milyen lesz a Magdolna-negyed kapujában egy olyan sétálóutca, amely a Józsefváros változatos kultúrájú közösségének találkozóhelye. Egy autómentes Tavaszmező utcával élhetőbbé és vonzóbbá válik a környék. Tovább »

A
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom
felhívása

ÖSSZETARTOZUNK!

Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.

Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.

Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!

A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János


Kategóriák

Méltóságot Mindenkinek!

Amennyiben támogatja a Méltóságot Mindenkinek Mozgalmat, kérjük töltse le, és lehetőségeihez mérten sokszorosítsa a jelvényünket!

A letöltés módja:

1. Klikkeljen a logóra (ld. alább: színes, kontúr, kontúr kóddal) az egér bal gombjával.
2. Válassza ki a „Save” vagy „Mentés” funkciót.
3. Klikkeljen rá és ezzel a gépére kerül a logó (jegyezze meg, hová mentette).
4. A fájlok mindegyike .ai kiterjesztésű, ami az Adobe Illustrator sajátja. A megnyitáshoz minumum Adobe Illustrator CS3 (13.0.0) javallott, de a nyílt forráskódú Inkscape 0.46 is kezeli.
5. Köszönjük, hogy csatlakozik és segíti az összetartozás erősítését.

Színes (vektorgrafikus):

Kontúr (vektorgrafikus):

Kontúr kóddal (vektorgrafikus):

Ha nincsen színes nyomtatója, akkor ezt is kiszínezheti, kifestheti, kihímezheti vagy bármilyen módon elkészítheti!

Online

Minden ember jogképes, minden embert megillet egy sajátos rang: az emberi méltóság, mely alapján minden ember követelheti a rangnak kijáró tiszteletet, tehát az emberi méltóságának elismerését. A személyhez fűződő jogok védik ezt az emberi méltóságot, és szankcionálják azt, aki nem adja meg a minimális tiszteletet, elismerést a másik embernek, amely emberi mivoltánál fogva megilleti. (Forrás: Wikipédia, Az emberi méltóság védelme)