Szerdán este agyonlőttek egy roma férfit Tiszalökön. Kóka Jenő éppen munkába indult. Az eddigi hírek alapján lényegében kizárható, hogy bármilyen személyes indok, üzleti vita vagy leszámolás állna a háttérben. Ez már a sokadik ilyen merénylet, és eleddig a rendőrség egyetlen tettest sem volt képes elfogni. Vajon mit érezhet ma bárki, lány vagy fiú, asszony vagy férfi, fiatal vagy öreg, aki történetesen romának született? Vajon miként fekszenek le aludni? Miként küldik holnap iskolába a gyerekeiket?
Jó tizenöt évvel ezelőtt az ausztriai Felsőőrött, a cigánytelep bejáratánál csőbomba robbant és több gyereket megölt. Másnap reggel valamennyi osztrák iskolában egyperces néma felállással emlékeztek meg a tanulók és tanáraik az áldozatul esett roma gyerekekről. Mi sem fordíthatjuk el fejünket e tragédiákat látva. Osztozunk a hozzátartozók gyászában, az áldozatokat saját halottjainknak tekintjük és követeljük a rendőrségtől, hogy minden eszközével azon legyen, hogy a tetteseket kézre kerítse.
Ezért békés megmozdulást szervezünk április 27-én 18 óra és 20 óra között Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székháza előtt, a Róbert Károly körút és a Váci út kereszteződésénél, a Magyar Államkincstár előtti füves területen. Mécsessel, gyertyával rójuk le kegyeletünket az ártatlan áldozatok emléke előtt. Kedves Barátaink, hozzatok magatokkal egy-egy gyertyát a megemlékezésre!
Reméljük, hogy ez a demonstráció is azt jelképezi, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutatjuk: összetartozunk! Méltóságot hát mindenkinek!
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosával a FigyelőNet-ben 2009. április 1-én megjelent interjú szerint Szabó Máté etnikai meghatározottságú bűnözésről beszélt, továbbá hangsúlyozta, hogy saját intézményének lényegét a többség jogainak védelmezésében látja a kisebbséggel szemben. (Lásd 1. Melléklet) Szabó Máté hasonló nézeteket vallott az ATV Pont 7 című műsorában és a Népszabadságban közölt publicisztikájában is. S noha április 4-én sajtótájékoztatón ismertette közleményét, abban csupán általánosságban ítélte el a rasszizmust, saját korábbi kijelentéseit nem módosította vagy vonta vissza. (Lásd 2. Melléklet) Ezért 2009. április 4-én a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom Nyílt levélben fordult Szabó Mátéhoz, melyet közel háromszázan írtak alá (Az aláírók nevét lásd 3. Melléklet):
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa foglalkozása szerint az egyik legfontosabb megtestesítője annak az alkotmányos alapkövetelménynek, miszerint minden egyes állampolgár a maga egyediségében, büszkeségében és méltóságában egyformán jogosult a kárára elkövetett sérelmekkel és törvénytelenségekkel szembeni állami védelemre. Amikor Szabó Máté a magyarországi cigányságot törzsi társadalomként jellemzi, és nem felelős és egyenrangú állampolgárok csoportjaként látja, akkor nem a politikailag korrekt beszédmódot kérjük rajta számon, hanem azt, hogy egy olyan álláspontot képvisel, amely elfogadhatatlan egy ilyen tisztséget betöltő személy esetében. Éppen ezért Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mégoly őszinte megbánását nem tartottuk és mindmáig nem tartjuk elégségesnek, ezért Nyílt levelünkben – hasonlóan más emberi jogi szervezetekhez – arra kértük, hogy emelt fővel, emberi méltóságát megőrizve vonuljon vissza hivatalától.
Szabó Máté azonban több nyilatkozatában nyilvánvalóvá tette: nem kíván lemondani. Tovább »
A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom elkötelezett híve a romák integrációjának. Éppen ezért aggodalommal tekintünk minden olyan megnyilvánulásra, mely megkérdőjelezi akár az oktatási, akár a lakóhelyi, akár a mindennapi együttélésben cigányok és magyarok összetartozását, szorgalmazza a társadalmi elkülönítést. Ebből következően természetes, hogy közreadjuk a Horváth Aladár által kezdeményezett, az oktatási integráció mellett kiálló Nyilt levélet, Aki aláírásával támogatni szeretné a levél célkitűzéseit, az az alábbi címen teheti ezt: romacivilrajt@gmail.com Tovább »
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa foglalkozása szerint az egyik legfontosabb megtestesítője annak az alkotmányos alapkövetelménynek, miszerint minden egyes állampolgár a maga egyediségében, büszkeségében és méltóságában egyformán jogosult a kárára elkövetett sérelmekkel és törvénytelenségekkel szembeni állami védelemre. Amikor Szabó Máté a magyarországi cigányságot törzsi társadalomként jellemzi, és nem felelős és egyenrangú állampolgárok csoportjaként látja, akkor nem a politikailag korrekt beszédmódot kérjük rajta számon, hanem azt, hogy egy olyan álláspontot képvisel, amely elfogadhatatlan egy ilyen tisztséget betöltő személy esetében. Éppen ezért Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mégoly őszinte megbánását nem tartjuk elégségesnek, hanem – hasonlóan más emberi jogi szervezetekhez – arra kérjük, hogy emelt fővel, emberi méltóságát megőrizve vonuljon vissza hivatalától. Tovább »
Kedves Barátunk!
Köszönjük, hogy személyesen (vagy gondolatban) részt vett múlt hétvégi rendezvényeinken. Ezekről a MMM pénteki órájában a Rádió C-ben, március 27-én 15:00-16:00 között is beszámolunk. Az adás az FM 88.8-on hallgatható Budapesten és környékén, s hamarosan újra az interneten is. A múlt heti adás anyagát internetes oldalunkon hallgathatja meg. Kérjük, olvassa el alábbi felhívásunkat is és jelentkezzen, vagy juttassa el környezetében azokhoz, akikről úgy gondolja, akciónkban szívesen részt vennének: Tovább »
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János