Elérhetőség: info@meltosag.net

Több százan a sajókazai Holokauszt megemlékezésen

24 ápr 2010 Kategória: Címlap, Sajtó

Forrás: Dzsaj Bhím Közösség, 2010. április 23.

Több százan a sajókazai Holokauszt megemlékezésen

Több százan a sajókazai Holokauszt megemlékezésen

Nem fértek el a holokauszt megemlékezők a község kultúrházában. Személyes kapcsolat épül a Szim Salom Reform Zsidó Hitközség és a Dzsaj Bhím Közösség között.

A Jobbik még a zsidó temetőben is kampányolt.

Lázi István Benő dhammamitra szervezte meg a Dzsaj Bhím Közösség eddigi legnagyobb rendezvényét, a 2010. évi holokauszt megemlékezést a Sajókazán. A megemlékezés felvonulással kezdődött. A résztvevők gyertyát gyújtottak a deportáltak emléktáblájánál, ahol Derdák Tibor gimnáziumigazgató ismertette, hogy hogyan rabolta ki, és hogyan küldte a halálba a magyar Csendőrség a község zsidó családjait. Tovább »

Kipás, kendős séta: április 6., 20.30

5 ápr 2010 Kategória: Címlap, Sajtó

Kövekkel dobták be az ablakait egy rabbinak, mert vendégeivel saját lakásában ünnepelt. A kiérkező rendőrök arra kérték a távozókat, hogy vegyék le a fejükről kipájukat, mert veszélyes Budapesten így az utcán mutatkozni. Mi, a Szabad Emberek Magyarországért párt tagjai nem vagyunk hajlandóak ezt elfogadni. Nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy embereknek saját hazájukban bujkálniuk kelljen. Nem fogadjuk el, hogy ne vállalhassák önmagukat, ne ülhessék meg békésen vallási ünnepeiket. És nem fogadjuk el azt sem, hogy a rendőrség rongálás miatt indított eljárást, miközben nyilvánvaló, hogy gyűlölet-bűncselekmény, közösség elleni erőszak történt.

Ezért április 6-án 20h 30’-kor békés sétát szervezünk a az egykori gettó területén. Arra kérünk minden résztvevőt, hogy a férfiak kipában (vagy lehetőleg sötét kalapban, de mindenképpen fedett fejjel), a nők pedig kendőben jelenjenek meg.

Mutassuk meg, nem fogadjuk el, hogy Budapesten 2010-ben nem lehet kipában az utcán mutatkozni. Mutassuk meg vallásos zsidó honfitársainknak, hogy vannak, akikre számíthatnak, hogy többen vagyunk, mint a kődobálók!

Időpont: 2010. április 6. kedd 20h 30’

Gyülekező: A Dohány utcai zsinagóga előtti téren

Útvonal: Dohány utca – Akácfa utca – Dob utca – Klauzál tér – Kazinczy utca – Wesselényi utca – Dohány templom.

Ungár Klára,
Szabad Emberek Magyarországért

Támogassuk a Roma Sajtóközpontot!

9 márc 2010 Kategória: Címlap

Petíció Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testületéhez

A Roma Sajtóközpont eddigi működése és felbecsülhetetlen gyűjteménye Budapest és az ország egyik büszkesége, munkatársaik áldozatos tevékenységének köszönhetően az emlékezés és a demokratikus jogállamiság, a civil szemlélet meghatározó példája. Függetlenségével és szabadságával a magyar kultúrában, civil mozgalomban, médiában megkerülhetetlen értéket teremtett. Alulírottak támogatásunkról biztosítjuk a Roma Sajtóközpontot és munkatársait, társadalmi szempontból különösen fontosnak tartjuk további működésének biztosítását. Felhívjuk a VII. kerület illetékeseit, hogy döntésüket vizsgálják felül, a hatályos jogszabályok és rendelkezések figyelembevételével, illetve a Roma Sajtóközpont társadalmi súlyára és értékére tekintettel biztosítsák és támogassák eddigi tevékenységét.

A petíciót itt írhatod alá:
http://www.petitiononline.com/2010rsk/petition.html

Szuhay Péter: A szociális kártyáról

4 márc 2010 Kategória: Címlap, Sajtó

A szociális kártya tervezetéről, annak bevezetése szükségességéről, illetve káros voltáról az elmúlt fél évben igen élénk vita bontakozott ki. Ellenzői szerint akkor volna rá szükség, ha számszerűen bizonyítható volna, hogy a segélyezettek nagyobbik része elissza, uzsorára költi vagy éppen elgépezi az adóforintjainkat. Ezen érvelés szerint azért van szükség a statisztikai adatokra, mert e nélkül csak azokra a „ráérzésekre” tudunk hagyatkozni, amelyek tapasztalataink alapján alakulnak ki bennünk a cigányságról, s melyek „nagyrészt összhangban vannak azokkal a sztereotípiákkal, amelyek visszaköszönnek a szociális kártyát igenlők indokaiban”. Valóban nincsenek megbízható etnikai adataink: sem arról, hogy országunkban mekkora a cigány népesség létszáma, sem arról, hogy hányan vagy hány százalékban nem úgy élnek, ahogy azt a társadalom egy másik (szintén nem számszerűsíthető része!) tőlük elvárná. Csak azt tudjuk, hogy a lassan tíz évvel ezelőtti népszámlálás során 194 ezren mondták magukat cigánynak/romának, és a 2003-as, utolsó cigány szociológiai vizsgálat a társadalom többsége által cigánynak mondott emberek számát 550-600 ezer fő között becsülte. A különbség háromszoros! Tovább »

Kegyeleti Őrség a Hősök terén

3 márc 2010 Kategória: Címlap


2010. március 6-án 10-17 óra között, Budapesten

Kegyeleti őrségállást tartunk a központi nemzeti kegyeleti helyszínen, a Hősök terén, az Ismeretlen Katona emlékművénél, roma és antifasiszta szervezetek, civilek, közéleti személyiségek részvételével ( MEASZ, Roma Polgárjogi Alapítvány, Méltóságot Mindenkinek Mozgalom, stb).

Emlékezünk a múltra: a Holokauszt áldozataira.
Emlékezünk a jelenre: a vétlen roma áldozatokra.
Aggódunk a jövőért. Tovább »

A
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom
felhívása

ÖSSZETARTOZUNK!

Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.

Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.

Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!

A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János


Kategóriák

Méltóságot Mindenkinek!

Amennyiben támogatja a Méltóságot Mindenkinek Mozgalmat, kérjük töltse le, és lehetőségeihez mérten sokszorosítsa a jelvényünket!

A letöltés módja:

1. Klikkeljen a logóra (ld. alább: színes, kontúr, kontúr kóddal) az egér bal gombjával.
2. Válassza ki a „Save” vagy „Mentés” funkciót.
3. Klikkeljen rá és ezzel a gépére kerül a logó (jegyezze meg, hová mentette).
4. A fájlok mindegyike .ai kiterjesztésű, ami az Adobe Illustrator sajátja. A megnyitáshoz minumum Adobe Illustrator CS3 (13.0.0) javallott, de a nyílt forráskódú Inkscape 0.46 is kezeli.
5. Köszönjük, hogy csatlakozik és segíti az összetartozás erősítését.

Színes (vektorgrafikus):

Kontúr (vektorgrafikus):

Kontúr kóddal (vektorgrafikus):

Ha nincsen színes nyomtatója, akkor ezt is kiszínezheti, kifestheti, kihímezheti vagy bármilyen módon elkészítheti!

Online

Minden ember jogképes, minden embert megillet egy sajátos rang: az emberi méltóság, mely alapján minden ember követelheti a rangnak kijáró tiszteletet, tehát az emberi méltóságának elismerését. A személyhez fűződő jogok védik ezt az emberi méltóságot, és szankcionálják azt, aki nem adja meg a minimális tiszteletet, elismerést a másik embernek, amely emberi mivoltánál fogva megilleti. (Forrás: Wikipédia, Az emberi méltóság védelme)