Hangács,
2010. február 6.

Családok és barátok viszonylag szűk körében temették el Virág Pétert (31) és Bartos Dezsőt (39), akiket január 30-án ittas falubeli fiatalok brutális kegyetlenséggel agyonvertek. A férjét védelmező Virágné Bartos Lenke is súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Őt meglepő módon az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt előzetes letartóztatásba helyeztette. A temetés idején a falu bejáratánál rendőrök ellenőriztek minden járművet és a település utcáin is rendőrjárőrök cirkáltak. A fiatal özvegyasszonyt rabláncon kísérte három mikrobusznyi géppisztolyos és kutyás kommandós egység a gyászszertartásra, ahol jelen volt az édesapját gyászoló hét éves gyermeke is, aki így végképp szülői támasz nélkül maradt. Bartos Dezsőtől öt kiskorú gyermeke vett végső búcsút.

Helyi segítség híján a családtagok ásták ki az áldozatok sírját. A temetésen a falu vezetéséből senki nem vett részt. A községből azonban nem hiányzik a „szolidaritás”: a hírek szerint ugyanis a jegyző, a gyilkossággal gyanúsítottak jogi védelmére gyűjt.

A gyászoló családok rettegnek, elköltözésüket latolgatják. Ismeretlenek azzal fenyegették meg őket, hogy házaikat felgyújtják.

A temetésen Káló József római katolikus lelkipásztor és Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnök-lelkésze prédikált. A katolikus pap Jézus kereszt-haláláról szóló evangéliumi szakaszhoz fűzve mondta el az élet tiszteletéről és a hátramaradottak megbékéléséről szóló prédikációját. Iványi Gábor, pedig a 22. zsoltárt olvasta el, melyet a megfeszített Jézus is imádkozott. Továbbá megrendülésének adott hangot, hogy a politikai közbeszédben és az emberi kapcsolatokban a gyűlölet és az erőszak általánossá vált. Felháborító botránynak minősítette, hogy a férjét védelmező, súlyosan megsebesített asszonyt börtönbe zárták és rabláncon kísérték a gyászszertartásra. Reményének adott hangot, hogy ez az égbekiáltó skandalum, az elvárható jogállami elvek szerint, a legrövidebb időn belül megoldódik.

Horváth Aladár
Roma Polgárjogi Alapítvány