Tegye nyilvánvalóvá, hogy aki a romák ellen fordul, az egyszersmind a magyar nemzet ellen fordul - kéri mintegy ezer, a romákkal és más hazai kisebbségekkel foglalkozó kutató, „a kisebbségek megbecsülése és társadalmi integrációja iránt elkötelezett civil” hétfői keltezésű nyílt levelében Sólyom László köztársasági elnököt.
Erre remek nagyszerű alkalomnak kínálkozik a közelgő március 15-i ünnep; nyilvánuljon meg az együttélés, a társadalmi szolidaritás szükségességéről - fogalmazzák meg Sólyommal szembeni elvárásaikat az MTI-hez is eljuttatott levélben.
„Erőtlennek mutatkoznak” az elmúlt hetek eseményei, különösen a miskolci és a veszprémi események után, az elszabadult indulatok csillapításában - írták.
„Hogy ezt a félelmet roma és nem roma honfitársaink legyőzzék, kérjük Önt mint a nemzet egységét megjelenítő legfőbb állami méltóságot, hogy foglaljon állást azokról a társadalmi és gazdasági dezintegrációs folyamatokról, amelyek magyar állampolgárokat fosztottak meg a méltó emberi élet, közösségeiket pedig a normális együttélés lehetőségeitől” - áll a levélben.
Az aláírók hivatkoznak arra, hogy szociológiai kutatások bizonyítják: ezen kirekesztett csoportokban a romák felülreprezentáltak, a politikai elit pedig nem hagyhatja, hogy a legkiszolgáltatottabb, legvédtelenebb roma csoportok a társadalmi erőszak prédájává váljanak.
(Forrás: HVG, 2009. február 23.)
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Sümeghi Anna
2009. február 25. szerda 16:32
Egyetértek!