Egy éve, 2009. február 23-án éjjel gyilkolták meg Tatárszentgyörgyön a 27 éves Csorba Róbertet és kisfiát, a 4 éves Robikát. Az alvó család házára Molotov-koktélokat dobtak, majd a menekülőket lelőtték.
Csorba Erzsébet és Csaba azóta gyászolja fiát és unokáját. A tragédia feldolgozásában néhány magánember kivételével nem kaptak segítséget senkitől. A magyar állam egyetlen intézménye sem érezte kötelességének, hogy a rasszista indítékú gyilkosság után a traumát elszenvedett családot, a helyi romákat és a település közösségét megsegítse. Nem tartotta senki feladatának, hogy megelőzze a mára kialakult helyzetet: gyanakvás, gyűlölködés, az igazságszolgáltatásba vetett hit teljes megrendülése.
Nekünk, magánembereknek kell megmutatnunk, hogy létezik még együttérzés a magyar társadalomban. Kísérjük el Csorbáékat gyermekük és unokájuk sírjához, vigyünk egy szál virágot, gyújtsunk gyertyát az emlékükre.
2010. február 23-án kedden 14 órakor találkozunk a támadás helyszínén, ahonnan elsétálunk a temetőben az áldozatok sírjához. A sírnál Iványi Gábor metodista lelkész tart gyászszertartást.
Kapcsolat: +36203297711, bekesb@gmail.com
ÖSSZETARTOZUNK!
Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A kezdeményezők: Feischmidt Margit, Fleck Gábor, Horváth Aladár, Kalányos László, Kovács Éva, Kovács Petra, Kóczé Angéla, Messing Vera, Neményi Mária, Michael Stewart, Szalai Júlia, Szuhay Péter, Vidra Zsuzsanna, Virág Tünde, Zentai Violetta és Zolnay János
Velenczei Ágnes
2010. február 22. hétfő 21:08
Sajnos személyesen nem tudok jelen lenni, de gondolok az áldozatokra és kérlek titeket, nevemben is tegyetek le egy szál virágot. Itthon gyújtok gyertyát és emlékezek.
Samu Attila
2010. február 23. kedd 06:04
Lélekben tudok csak ott lenni (betegségem miatt). - Őszinte részvétemet így most „csak” e szavakkal tudom kifejezni. …és legyen átkozott a gyilkos indulat kígyója! ami a magyarság keblén próbál melegedni!!!
torpee4
2010. február 23. kedd 12:40
Ma a Páva utcában mikor lesz a megemlékezés? Keresem, de nem találom sehol…
Dr. Orzó Katalin
2010. február 23. kedd 14:22
Nem tudok elmenni a gyászszertartásra, de szívemből együttérzek a gyászoló hozzátartozókkal,a kisgyermekét és férjét elvesztő édesanyával. A gyalázat, ami történt nem merülhet feledésbe.
Sziklai Elekné
2010. február 25. csütörtök 14:56
Én idehaza gyújtottam egy szál gyertyát, nem tudtam személyesen részt venni.